BÁRSONY ISTVÁN tündöklő nemzeti és írói nagyságára gondolok a magam kicsiségében, amikor útnak indítom ezt a könyvet. Bársony István elmúlt a magyar nemzet virágos kertjéből, elmúlt, mint a legszebb orgonavirágzás, de mesés virágokba szőtt gondolatai nem hervadnak el soha. Amit aranyba, ezüstbe mártott tollával írt, mesélt, szép és okos lesz mindig. Észlelései, meglátásai nélkül sohasem lett volna teljes a magyar vadászélet! Isteni pompás gazdagságában a természet szépségeinek okos felismeréséhez a legközelebb Ő vezetett minket, és gazdagította ezernyi ragyogó tollvonással a magyar vadászvalót kora és a magyar jövendő számára! Mint parányi sejt Bársony vadászgéniuszából, hálás vagyok én is Neki, régi Mesteremnek és akkori öreg barátomnak. Emlékezetünkbe idézem most Őt, és kezdem bevezetőben a könyvet azokkal a sorokkal, amelyekkel 11 év előtt Róla, a nagy Elbúcsúzottról megemlékeztem.
Budapest, 1939. Avarffy Elek