Vadászati Információs Portál Kulturális Melléklete
Vadászati Információs Portál Kulturális Melléklete
Képzőművészet
 
Irodalom
 
Porcelán festők
 
Kiállítások
 
Kultúrális információk
 
Vadásztörténetek
 
Természetfotó
 
Vadász videók
 
Kultúrális szervezetek
 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Statisztika

 
Dr. Berényi Béla
Dr. Berényi Béla : ICIG MESTER BAKJA LUCERNÁBAN

ICIG MESTER BAKJA LUCERNÁBAN

  2005.04.21. 09:24


A vadászterületre történő eljutása azzal kezdődött, korábban megszokott magasleséhez igyekezett, miközben összetalálkozott egy régi-régi ismerősével. Szó-szót követett, majd amikor elmondta hova igyekszik, rövid úton lebeszélte őt a korábbi tervéről. Arra hivatkozott, jó esetben ott csak egy-egy bakot tudna elbírálni, amíg másutt nagyobb számút is láthat. Nagy megújulás jegyében, természet igazán a legszebb arcát igyekezett megmutatni minden betolakodónak.
Az első alkalommal, mikor kiment a természetbe puska nélkül járta be a fenti területet, mivel itt először volt. Vadászterület világos nappal történő bejárása szükségesnek tűnt, még így is eltévedett, ugyanis egy úttal feljebb ment be. Nagy nehezen megtalálta -egy kis kerülővel-a helyes utat. Ahol nem mindennapi "élményben" volt része. Lekaszált és felbálázott lucerna szénából, világos nappal, egy róka ugrott ki, hosszan bámulta öt a róka koma, majd amikor meggyőződött róla, nincs nála fegyver az a kaszálatlatlan húsz-harminc centiméteres lucernában eliramodott, Szemmel, jól tudta követni közel kétszáz méteren a futását. Közben nagyszámú őz suta és bak ugrott ki a terített asztalról, sőt még vaddisznó süldők is. Ez estére bíztató, vigasztalta magát közben a jelzett magaslest megtalálta. Magasles a lucerna táblától lőtávolon kívül messze áll, az új telepítésű lucerna és a kukorica határán. Jelenleg az új telepítésű lucerna kettő-három valódi leveles állapotban van, míg a kukorica szögcsírában van.
Mivel a magasles, jelenleg álló lucerna közepétől is távol állt ezért inkább a lucerna földön való lesre rendezkedett, hallgatva a lucerna halk suhogását. Miközben feküdt az álló lucerna között, bőven volt ideje elnézegetni a lucernaföld életét. Ami első látásra feltűnt neki a lucernában megjelenő rovarok nem túlzottan nagyszáma, sok levél és virágrügy volt azonban rágott. Gondolta, itt hosszabb szakmai"felderítő"munka szükségeltetne. Komoly gondként jelentkezik a nagy számú pásztortáska és a fűfélék gyomborítottsága. Ezek kaszáláskor bekerülnek a szénába, ténylegesen csökkentve annak hozamát, rontva annak minőségét.
Közben a lucernából mezei pacsirta emelkedik fel a vetésből és messze csengő énekszóval, indul az ég felé. pacsirta dala mindig a hegedűvirtuózok játéktudását juttatja Icig mester eszébe. Mintha csak éreznék a csöppnyi dalosok, hallgatják dalukat, újabb daloló madár indul az égféle. Közben áll a szél, az égen annyi felhő sincs, mint a hátzsák.
Lőtávolon kívül őzek jelennek meg a lucernán. Hosszan pákosztosan legelésznek kiválogatva a javát, vonulnak a tőle ellentétes irányba. Egyszer felteszik fejüket, ekkor tudja megállapítani egy suta, legelészik a két-hároméves bak gidájával.
Az őzek, általában a vadászterülettel szomszédos kukorica és őszi búzaföldekről jönnek a lucernásra legelni, majd indulnak vissza, vagy húzódnak a biztonságot nyújtó itatóhelyek irányába.
Miközben ezen gondolkodik, tőle harminc-negyven méterre, mint valami szellem áll a lucernában az őzbak. Kapja hamar a messzelátót és igyekszik elbírálni agancsát. Ez jellegzetesen dugóhúzó formájú, kigyomlálni való agancsalakulás. Gyorsan veszi fel a golyós puskáját, mire az őzbak, ahogy jött, úgy el is tűnik. Egyre távolodva, rajta- rajtaszerű vágtájának a csülök dobbanásait hallja.
Meggyőződött arról, nincs több várni valója itt, lassan a lucernából a közeli úthoz indul. Az úton cserkelve halad. Az út a környező erdőfoltnál kanyarog, amely folt uralkodó fa félesége az elegyes csertölgy. Ennek, az erdőfoltnak a kukorica felöli sarkában kutyaszerű üléssel, valami ücsörög. Közelebb megy ez a kutyaszerű ülés, átmegy futásba. Domb él felé halad. Most már csak meg kellene lőni, mert sok nyúl és fészkelő madár terheli gyomrát. a dombbélen, a csúcson fut, miközben lő Icig-mester, a lövésnél jó előre és feltarthatott, mert a róka a lövés után egy pillanatra megállt, mivel nem jött a duplázás, elrohant fontos élelemszerző útjára.
Közben azon gondolkodik itt a rókák, mesterséges védelme, jól sikerült. Ha ennyire elszaporodtak, akkor az elkövetkező időszakban, "nagyvadként" vadászhatnak majd nyúlra is, fácánra is. Ritkák lesznek ezek az apró vadak, akár a fehér holló. Már ezekre is ráférne egy kis védelem.

 

ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123