Lassan alapjáraton pötyög a simson. Tegnap esett egy kevés eső. Este állt el, még vizes a földút de már nem csúszik. A nádas mellet az úton valami a szemembe ötlik. Fékezek, leállítom a motort, és gyalog visszamegyek. Tenyérnyi disznónyom vezet át az úton.
Nálunk csak váltóvad, az sem túl sűrűn. A gyalogakácoson keresztül jött ki a nádasból.
A nádas, ami nem is csak nádas, hanem tulajdonképpen egy tizenöt hektáros csenderes. Középen csatorna fut rajta át, a szélén gyalog akác körben, beljebb nagy nyárfák és olajfüzek. A keleti oldalon pedig az öreg szürke nyár gyerekei 6-8 méter magas sűrű és csak a közepe a tiszta nád.
Lecsapázom a ténykedését. A frissen vetett kukorica több helyen kitúrva. Mintha zsinór mellett ment volna olyan pontosan követi a sort.
Este már a lesen ülök. Szépek ezek a májusi éjszakák, de vadászatra nem alkalmasak olyan hangzavar van. Csapongva repkednek a denevérek a les körül. Távcsővel figyelem őket, van egy nagyobb fajta, ezekből több van és van néhány lepke nagyságú picike. Fülemülék szólnak, tücskök ciripelnek és a csúcs a minden hangot elnyomó békakoncert.
Semmit nem lehet hallani, ami a disznóra utalna. A békák mindent túlharsognak. Sápadtan világít a félhold, de akit várok, nem jön. Éjfélkor megunom és hazamegyek.
Másnap reggel újra körüljárom a nádast, és a lestől háromszáz méterre megtalálom a friss nyomait. Mégis itt van még.
Újabb eredménytelen éjszakák következnek. Csapázások, amelyek igazolják, hogy megtetszett neki a hely és megtelepedett itt.
Kikelt a kukorica is és az aranyat érő esők nyomán gyors növekedésbe kezdett napról napra rontva az esélyemet, hogy meglátom a disznót. Ennek ellenére hűségesen járok ki rá. Hátha lesz egy rossz napja, amikor hibázik és nem elég óvatos. Telnek a hetek. A békák már nem koncerteznek, néha hallom, hogy hol tör, és az őzek riasztva tájékoztatnak az útjáról.
Mindig máshol jön ki, a három lest felváltva használom. Olyan, mint egy szellem láthatatlan és kitalálja a gondolataimat. Valahonnan megtudja mindig, hogy hova ülök, és sosem jön arra.
A kukorica csöveket nevelt, sűrű benne a gyom. A lesekről húsz-harminc méterre, ha ellátok.
Egy szeptemberi éjszakán húsz méterre tőlem megy el a váltón. Hallom, ahogy az oldalával súrolja a nádat.
Na most vége a szerencsédnek.
Ez a váltó harminc méterre a lestől jön ki a kukoricába, és pont rálátok, mert ott egy kis tisztás van a gazban. A hold is már túl van a felén jócskán, és erősen nekem dolgozik.
Nagyon lassan jön. Eltelik egy óra, amire megtesz húsz métert. Egyet lép utána öt perc hallgatózás. Már nem messze van a szélétől. A puska kibiztosítva a korláton. Szinte lélegzeni is alig merek.
Ekkor egy fuvallat csapja meg a tarkómat. Hangos fújás, hatalmas csörtetés rá a válasz. Messze szalad és sokáig hallom méltatlankodó fújtatását. Loccsanva ugrik a csatornába utána néma csend.
Elég volt. Már négy hónapja lesem eredménytelenül.
Két hétig nem mentem ki. Aztán egy konda odaköltözött.
Nem vegyült közéjük. Külön voltak a nyomai és többször hallottam a fújását. Megismertem már a hangjáról.
A kondával sem volt szerencsém.
Egy eredménytelen éjszakán, amikor csendben lemásztam a lesről és a kocsi felé mentem öt méterre mellettem ugrott meg. Majd a szívbajt hozta rám. Odakapom a puskát, világítok, de már csak a mozgó gyalog akácot látom. Szerintem akarattal tette, hogy rám ijesszen, vagy azért, hogy megmutassa, hogy nem fél tőlem, mert ő a jobb.
A zöld kukorica levelek lassan sárgára változtak a konda is más területre vándorolt. Hiánytalanul. Reggelente dér csillogott a fűszálakon és a denevérek helyett esténként hangos lilikezéssel húztak a libák a Kelemen-szék felé.
Amikor legközelebb mentem már csak a kopasz tarló fogadott. Sokat keresgéltem a nyomát a szétszecskázott kukoricaszár között. Már azt hittem, hogy elment, de a kombájn keréknyomában elárulta magát.
Na most vagy soha. Hosszú les lesz, de ma kivárlak. Rengeteg réteg ruha, pléd, minden, ami kell egy hűvös őszi éjszakához.
Alig vártam az estét. Még világosban kimentem. Alkonyatkor sziszegő szárnyakkal brekegve húztak a kacsák a tarlóra. Befészkeltem magam és vártam, hogy jöjjön.
Meg is jött. A nagy kék traktor. Hétfejes ekével, és beállt szántani a tarlót.
Ilyen nincs. Minden összeesküdött ellenem?
Reggelre fekete felszántott föld a világos tarló helyett.
Még két napig volt nyoma a szántáson, utána eltűnt. Eljött a lakodalom ideje és elment a kocák után.
A keleti oldalon egy csík kukorica megmaradt vadföldnek. Kéthetente körül jártam de csak az őzek és a borzok jártak rá.
Egy december közepi napon azonban az egyik végén, több helyen disznótörést találtam. Nem lehetett megállapítani mikori nyomok. Az éjszakai fagy megszívta a nappali meleg, megolvasztotta. Lehettek friss nyomok is, de lehettek egy hetesek is. Csak annyi látszott, hogy süldők voltak. A kukoricacsík másik felén is volt pár frissebb törés de nyom ott nem volt.
Újhold volt. Be volt borulva a felhők szinte súrolták a fák hegyét. Nyirkos nedves hűvös idő volt, amikor jobban fázik az ember, mint a száraz fagyban.
Minden az ellen szólt, hogy kimenjek.
Mégis kivitt a vérem.
Négy órakor értem fel a lesre. Néma téli este volt. Semmi nem mozdult. Egy hangot sem lehetett hallani. A nyirkos párás idő szinte megfojtott mindent.
Aztán feltámadt a szél. Zizegtek a kukorica levelek. Megborzongtam. Valami elszállt belőlem. Mit keresek én itt? Nincs itt semmi, csak a hideg üres határ. Legszívesebben abban a percben hazaindultam volna, de becsületből még kitartok sötétedésig.
A kukorica disznók által megjárt vége felé figyeltem. Fél öt után pár perccel, már a lővilág határán azonban valamiért hátra fordultam. A két olajbokor között fekete csík halad a szolidágóban. Rögtön ráfogom a puskát, de már olyan sötét van, hogy a negyvenes céltávcsőben nem látom.
Megcélzom a kukorica szélén lévő levágott kopasz sávot. Fekete tömeg tolja ki magát nyolcvan méterre a gazból és megáll. Erős tűzcsóvát vet a zastava a lövésre. Utána rögtön nyomom a lámpakapcsolót és oda világítok. Helyben vergődik és hörög. Gyorsan csőre nyomom a következő lőszert és célozom. Ha feláll, újra lövök. Már nem tud felállni, de még mindig hörög. Lassan ritkul a hörgés, már nem megy el. Lemászom a lesről, letörök egy kukoricacsövet és hozzávágom. Hangos hörgés a válasz. Ráfogott puskával folyamatosan világítva mögé kerülök nagy ívben, és fültövön lövöm. Vége a búgásnak, visszajött és hibázott.
Vaksötét van az orrom hegyéig sem látok, de nekem ez a legfényesebb nap.