Mi vadászok, úgy tartjuk, a Dunántúli Középhegységben különleges helyet foglal el a Vértes. A hegyek lábánál jóval szárazabb klímaviszonyok alakultak ki, mint az erdős régiókban. Sokszor megfigyeltük, a Zámolyi- medence külső peremén, ha esik vagy havazik a F.- puszta környéki földek szárazak, vagy hótól mentesek maradnak. Hortobágyra jellemző, hasonlóan szteppei „száraz” viszonyok másutt is vannak, például a Mátra lábánál Kál-Kompolt környékén. Ezeken a vidékeken a vad leginkább a nádasokban, tocsogókban lel vizet és búvóhelyet. F. puszta környékén az ideálishoz közelítő viszonyok alakultak ki, az úgynevezett Téglaház vidékén. Téglaház elnevezés abból az időből származik, amikor a nagyhírű Esterházy- család innen termeltette ki és égetette ki az uradalmi épületekhez, az erdészethez, a kastélyhoz, a templom felújításához szükséges tégla mennyiségeket község régi házai is zömükben ezekből a téglákból épültek fel.  Abból is lehet tudni, a régi mesterek gondosan ékesítették monogramjukkal az általuk készített téglákat. Az építőanyaghoz való agyag kitermelésével felhagytak, napjainkban a kibányászott föld helyén a tocsogókban megáll a víz és foltokban nád, valamint rekettye füzek borítják e területet. Szárazabb részeket „utak” hálózzák be, amely a falu közelében találhatók azok, majd szinte megszakítás nélkül a Nagyrétbe folytatódnak. Tavaszt idéző, enyhe január végi szelek, hozták J. szíves invitálását a vadászterületünkre azon az alapon „Jó lenne, mint tag te is lőnél tarvadat.”Több napot töltöttem el vadászházunkban F.-pusztán, itt igazi vadászias viszonyok között töltöttem napjaimat. Segítő tanács alapján indulok a Nádország felé, aki a Tégla-ház környékén szarvas-csapatot látott beváltani. Téglaházi Nádországban, minden nádszálat a szél a falu felöl egyenletesen, fújdogálja. Tél metsző hidege megtette a hatását a nádszálakon, azok egyenletesen elszáradtak, érett világosbarna színűekké váltak. Előttem minden keki színű, amerre a tekintetem esik a nádra, piszkos barna a víz színe is, sőt még az árnyékok úgyszintén. Előttem egy folyvást ismétlődő egyszínű világ nyílik meg. Ahogy megyek befelé jellegzetes hangulatát, adja az elém táruló tájképi szépségnek, a posványosan, az olvadt illat lengi át a nádast, a rét szélében hamisítlan magyar puszta terül el. Kép sokszínűségét tovább fokozza a Közép -hegység taglalt erdős- kékbe burkolózó- képe. Mi generációnknak Nádországból mutatóba csak a Csíkvarsai, Ürgei és a Téglaházi mocsarak maradtak. Addig, ameddig a klímaváltozás és az emberi kapzsiság ki nem szárítja ezeket is. Velencei tó környéke nagyon civilizálttá vált. A Sárrét jószerével teljesen kiszáradt. Balaton környéke”elment” a magyar vadásztársadalom számára. Hiába mesélünk valaha erről unokáinknak. Aki maga nem látta, aki ott nem járt, aki nem ismeri a nádi világ hangulatát, azzal könnyen úgy járhatunk, mintha a színvakkal beszélgetnénk a színekről. Ezeken töröm a fejem, merengek, miközben a nádban halk neszezést, majd nádropogást hallok. Kisvártatva sötétfoltot pillantok meg. Gondolkodom a zörgés, a nádtörés hangja nem a szarvascsapatra jellemző hang. Színe a vaddisznóé, de a nádtaposás hangja valami nagyobb testű állattól eredhet. Amíg pontosan nem látom, nem lövök. Szerencsésen nyúlt ehhez a témához a törvényalkotó is, nem szólva arról a dologról, hányszor, de hányszor elmondták ezt eligazításokkor a vadászatok előtt is, amíg tisztán nem látod, ne lőj-szól a vadász regula. Nádban sötét árny közelít felém, majd kilép a vizes tocsogós tisztásra. Megpillantom a hatalmas fekete testet, ami nem más, mint egy fekete színű házi bivaly tehén. Kisvártatva követi növendék korú borja is, majd szinte zsinórban jön ki egy másik vemhes tehén és a sor legvégét egy jó megtermett bivaly bika zárja be. Amikor a „szép csapat” kijött, megnéztem őket, majd sarkonfurdultam és visszaballagtam a nagy kaliberű puskámmal, majd kicseréltem a kis mérges 222-re. Már kora reggeli jó lővilágnál megyek gyorsan az úton. Egy belső hang szólít és a hajnal is már jócskán reggelbe ment át, Igencsak szaporázom lépteimet. Régi ismerősként hagyom magam mögött a bivalyokat, majd a nád felső sarkában megpillantok egy falu, felöl kiiramodó rókát. Szervesanyag- semmi féle humusz nem teszi feketévé a tájat, a vízmosások kemény göröngyeiben és az ember által ritkán járt mocsárban jó tanyára lel a róka. Világos háttér és a leszáradt fűnek a színe megfelelő hátteret nyújt a róka távcsővel való követésére.

Emlékszem a múltkor mondták a hivatásos vadászok -a falu baromfiait „Abajgatja valami kis róka- a rétaljban élők, gyakran emlegetik a vadászokat.” Szinte elképzelem, a kistermetű róka hangtalanul beoson a kertekbe, a kerítés tövében, a falu alatti baromfiudvarokba. Itt a baromfiak rácsán átmászva a csirkék fejét, nyakát kihúzza, és amihez hozzájut megrágja. Tőle méterekre emberek élnek, akik gyakran látják őkelmét. Mint az egyszeri mesében, ahol a róka elvesztette a tarisznyáját, azóta a szájában hordja ki a baromfiudvarból a tyúkokat, semhogy annak keresgélésével töltené drága idejét. Talán elkésett őkelme a baromfiudvarokban, mert az idő nyolc óra körül járhat.

Közben fut felém a róka, tart ki a rétbe a puszták felé. Céltávcsőben jól látom a piros frakkos bundáját, majd egy alkalmas pillanatban egy rövid időre megtorpan, szinte nem is érzi a lövést, mert a kismérges nyakon találja a rókát. Rendkívül örülök a bivalykaland után a rókának, amely a korábbi hajtásban lőtt kan róka után méltó helyre került. Közben megtudom, hogy a rét magán természetvédelmi területként tart nagyszámú szürke magyar marhát és bivalyokat is. Így kerülhettek azok a Téglaházi mocsarakhoz.  Többek között a természetvédő barátaim a humor szintjén elmondták, ha lőttél volna egy bivalyt, a sötétzöldek akkora cirkuszt csaptak volna, még az unokáid is ezt hallották volna.

 *

Ez a rész megjelent, Kalandos természevédelem címen. fenti dátumszerit, 2003. novemberi számában a Magyar Vadász Lapban, ekkor Csekő Sándor főszekesztette a lapot.

Vértes hegység lába és a Velencei hegység között található az a geológiai szempontból különleges terület, amelyet sok millió évvel ezelõtt a Tethis, majd a Pannon-tenger borított, amelynek levonulása után érdekes talajtípusok jöttek létre. Az üledékes alapközeten a leggyakoribbak, a könnyen művelhető középkötött rétitalajok és középkötött homoktalajok különböző formái. Általában e talajok az õsi füves növénytakaró alatt bekövetkezett talajképzõdés eredményei.

Változatos- a két hegységrendszer közötti síkság- növényvilága is, a pusztai gyepek növényei találkoznak a nádi tocsogók flórájával. Az õszi héricsek együtt virítanak a különleges magyar orchideákkal-, a kosborfélékkel. Terület egyik ékköve az ürgei nádas. A nagyhírű Esterházy család majorsága volt. A nagytáblák kialakításakor, elfelejtődött ez a majorság is. Az emberek beköltöztek a falvakba, végezetül a majorságot megszüntették.  Ma már csak a helye és a neve maradt fenn. Élőhelyi szempontból a korábbi majorság épületeinek helyei és az azt körülvevő nádas jó búvóhelyet és nyugodt szaporodási feltételeket biztosítanak a csülkös vadnak és az apró vadnak, valamint a velük táplálékláncban élő, őket károsító ragadozóknak is. Apróvad vadászat szerepel vadászati ütemtervünkben, amikor készítem össze a vadászathoz a felszerésemet, kedves jó Editkénk megszólalt bájosan, fiatalosan, Béla bácsi holnapra, jó vadászatot kívánok. Ez a nem egészen vadászias szerencse-kívánat mellbevágott. Nem minden célzatosság nélkül meséltem el barátom történetét, akinek a benzinkutas tankolás közben, amikor megtudta; hogy vadászni megy – jó vadászatot kívánt. Akkor éppen az Ürgében vadásztunk, állandó jó barátunk minden hajtásban lőtt egy-egy rókát. Kiváló lövész hírében állt, de ez a sok róka, azért mindenkinek- a jelenlévő társaságból- feltűnt. Gratulációink után többen érdeklődtünk, arról „Mi Kis Mátyás Madarunk”, hogyan teszed ezt?Nemes egyszerűséggel, ekkor mesélte el a kora-reggeli esetet, a tankoláskor a jó kívánságokat.A” róka”szót kimondva, Editkénk ismét megismételte, most már hangsúlyozottan “Akkor nagyon jó vadászatot kívánok, Béla bácsi!”Talán Te is olvastad a vadász-kamara új nagy sikerű lapjának a címét. Teljes őszinteséggel mondta, ilyen “szaklapot” nem ismerek.A következő nap, az apróvad vadászata, a szokásos rend szerint indult.

A hajtás a faluhoz közeli terütetrészben, az úgynevezett Csíkvarsai Nádasban, vagy inkább Csíkvarsai Rétben kezdődik, majd az Ürgei Nádasban folytatódik. Lőhető vadfajok mezei nyúl, fácánkakas és a lőhető szárnyas és szőrmés ragadozók. E területek ideális élőhelyei voltak a természetes vadfácán- populációknak. Nem volt ritkaság a rekordokat megközelítő teríték sem. Tocsogókat nád fedi mintegy felidézve az elmúlt idő vízivilágának a hangulatát. Fontos élelemszerzési forrás volt - az összefüggő nagy vizektől távol - a pákászat is. Sokat változott az-óta a vidék arculata is, már csak a dűlőnevek árulkodnak az eltűnt világ hangulatát. Olyan elnevezések, mint a Csíkvarsa, Ürge, Lőporos elnevezések, mint helynevek, mind-mind ebbe a történelmi korba gyökereznek.A hajdani lápi világ halálos ítéletét a térségi meliorációs terveknek végrehajtása mondta ki, egyszer és minden- korra. A vízivilág helyét a dréncsövezés váltotta fel, a termelés az asztallap simaságú kultúr-sztyeppéken folyt tovább. Egyes helyeken ugyan foltokban megmaradt az összefüggő nád, amelynek szárazulataiban megjelentek a kökénybokrok és a füzek. Ezek mintegy kísérői a nádas kiszáradásának, ugyanakkor változatosabbá teszik napjainkban e területet. Az első hajtásban az agyon-emlegetett Csíkvarsában, a terítékben fácán “rekord”elmaradt, de a számok önmagukért beszélnek, esett négy, azaz 4 db róka, kettő, azaz 2db mezei nyúl és három, azaz 3db fácánkakas. Személyesen is meggyőződhetünk róla, amit a falu lakói már évek óta emlegetnek, a magán természetvédemi terület rövidtávú érdekei alapján a mocsaras-rét héricseit és őszi virágzású kosbor fajait lekaszáltatta, és óriás -báláztata a magyar szürke gulyája számára, majd ezeket a területen nyártól a tél végéig ott hagyta, mint egy mementóul. Komoly természetvédő botanikus professzorok, akadémikusok a felvetélésemre kérdéssel reagálnak “Mi az illető Úr iskolai végzetsége?” Szimpla érettségi? Esetleg „abbahagyott” felső fokú tanulmányok?

“Ez kevés ahhoz, hogy ökológiát magyarázzunk neki.”A “gazdálkodásban”más motiválhatta őt, az iskolai végzettségen túl is.

Közben megtudom, hogy a rét magán- természetvédelmi területként tart nagyszámú szürke magyar marhát. Azoknak a téli takarmányozása komoly fejtörést okoz, olyannyira hogy a szigorúan védett területet is lekaszálták, fölbálázták óriás bálákban, majd azokat a védett területen hagyták télre is. Hajtások befejeztével az ürgei nádasnak nevezett területrészben próbálok szerencsét, bár a területhajtásokkal agyon volt mozgatva. Róka vagy a disznó számára a nádas és az azt körülvevő “terített asztal”mindenkor vonzó lehet. Közismert, mindenki számára, a hajtások után, sok esetben egészen távoli területekről is a szabad élőhelyre betelepedik egy-egy új egyed. Nem beszélve arról, ezt a területet, már eredményesen letesztelte „Mátyás Madarunk”, az emlékezetes róka- vadászhajtásokban.

A magaslesre téli időszakban korán ülök fel. Az jól alkalmazkodik a környezetéhez, csertölgyből készült az. A les előtt jó kilövés van a nádas irányába, másik irányba terített asztalként egy be nem takarított kukoricatábla, keleti magát, a csülkös vadnak.A magaslesről kitekintve messze ellát a szem, a volt Ürge-major házhelyeinek irányába. A magaslesről jól hallhatók és megfigyelhetők az átrepülő tengelicek vagy csúnya elmagyarított német szóval- a stiglicek repte és éneke. Mi kis szárnyas virtuózunk, a piros álarcos, csattog fel ilyenkor is csudálatosan szép koloratúr hangjával, amellyel a fülemülén kívül minden énekes madarunkat veri. Majd egyenletes föl-le irányuló cikázó reptükben megtárgyalják, itt ezen a részen nincs csemegézni való, kóróvá száradt bogáncsvirágzat sem. Majd ezután a beszálló fácánok jellegzetes kokotáló hangja hallatszik, miközben beszállófát vagy éjszakai nyugalmat biztosító bokor vagy cserje -ágait keresgélik.